2013. március 4., hétfő

100 dolog rólam

about me

Sziasztok! Annyira népszerű lett ez a dolog, hogy én sem maradhattam ki a sorból. Kapásból sikerült 100 dolgot is összeszednem, azért remélem nem lesz unalmas és érdekes dolgokat tudtok meg rólam :)

  1. az első szavam a “gól” volt
  2. 11 évig rágtam a körmömet
  3. 10 évig űztem az Akrobatikus Rock ‘n’ Roll-t, de már nem bírta a térdem, így abba kellett hagynom
  4. kb. 2-os koromban fejbe dobtak egy medicinlabdával, azóta félek tőlük
  5. ennek ellenére elég jó vagyok a labdajátékokban, 4 évig kosaraztam és 4 évig röplabdáztam
  6. eredetileg dráma tagozatra szerettem volna menni gimnáziumban, végül mikrobiológia lett belőle
  7. utálom a kelbimbót, a karfiolt és a zellert is. a spenótot viszont kiskorom óta imádom
  8. soha nem ettem meg sem a szalámit, sem a kolbászt
  9. a kedvenc ételem a krumplipüré
  10. egy plüssmacival alszom, amit a páromtól kaptam az első karácsonyunkra. valamint egy pandás párnával, amit a bátyámtól kaptam
  11. egyszer elrepedt a bordám, többször kiugrott a bokám és van egy közel 20 centis varrat a lábamon
  12. 15 éves korom óta nem nőttem egy centit se, de sikerült elérni a 160-at
  13. rengeteg helyen jártam külföldön, amiért mindig hálás leszek a szüleimnek
  14. eddig 1 tetoválásom van, amire közel 8 évet vártam, mert annyira féltem tőle, hogy nem mertem megcsináltatni.. azóta már tervben van másik kettő
  15. nagyon szeretem a gondolkodtatós, thriller filmeket (pl: Forráskód, Viharsziget, Ismeretlen férfi, Álomháború, Eredet)
  16. kedvenc színészem Johnny Depp
  17. az oviban napocska volt a jelem, amit anyukám minden trikómba és bugyimba belehímezett
  18. a krumplit, a répát és a karalábét is nyersen szeretem enni
  19. szörnyen rossz a hosszútávú memóriám, viszont a rövid távú annál jobb
  20. a történelem szóbelire az érettségi reggelén 5 órakor kezdtem el tanulni és csak 12 tételt tudtam a 20-ból.. max pontosra feleltem
  21. 11 éves koromban volt egy súlyos vese-medence-gyulladásom, 3 hónapig feküdtem otthon 40°-os lázzal
  22. azóta napi 3 liter vizet is megiszok
  23. csak tv vagy film mellett tudok elaludni, a sötétben és csöndben hülyeségeken kezd el kattogni az agyam
  24. 7 éves koromtól egészen a 19-ig, minden évben volt szülinapi bulim
  25. soha életemben nem dohányoztam
  26. nem szeretem sem a pálinkát, sem a whiskey-t, viszont nagyon szeretem a likőröket és a koktélokat
  27. szörnyen édesszájú vagyok és írtózom a csípős dolgoktól
  28. sosem rendeltem még ebay-ről, mert nem nagyon tudom kezelni
  29. általános iskolában sokat bántottak, ez elég sok mindent megváltoztatott bennem
  30. 2007. április 10-én én is ott tomboltam a pesti Tokio Hotel koncerten
  31. nagyon szeretem a vidámparkokat, vásárokat, fesztiválokat
  32. hiába kenem magam naptejjel akkor is leégek, majd pár napra rá bebarnulok
  33. 2008 óta aktív tagja vagyok a Vöröskeresztnek
  34. 2011-ben 3. lettem az Országos Elsősegélynyújtó Versenyen
  35. a számomra legkedvesebb barátnőmet közel 14 éve ismerem :)
  36. 4,5 éve élek boldog párkapcsolatban
  37. van egy tevém, akit Milk up-nak hívnak és közel 6 éves
  38. imádok honfoglalózni
  39. kiskoromban utáltam olvasni, de Thomas Brezina – Őrület, sztár lettem c. regénye óta, igazi megszálottja lettem a könyveknek
  40. kémia szakra jártam az egyetemen, de ma már bánom, hogy nem a védőnőit jelöltem első helyre
  41. igazi sorozat függő vagyok
  42. pókerezni egy online vadnyugati játékból tanultam meg
  43. nem tudok hangszeren játszani, pedig minden vágyam volt, hogy megtanuljak zongorázni
  44. szinte csak rock-ot hallgatok, de nagyon szeretem a régebbi magyar zenekarokat is (Republic a kedvenc)
  45. anyukám részéről mindennyian örököltünk egy furcsa humorérzéket, amit általában csak mi értékelünk, így “mészáros humor”-nak neveztük el
  46. a tiramisu a kedvenc tortám, minden évben azt kapok születésnapomra
  47. utálok mindenféle házimunkát
  48. szörnyen trehány vagyok, de ha egyszer összepakolok, akkor minden zeg-zug ragyog
  49. nagyon könnyen elsírom magam egy érzelmes filmen
  50. mániákusan gyűjtöm a tolltartókat, radírokat, színesceruzákat, füzeteket és pénztárcákat
  51. nagyon szeretnék egy minimalacot, annyira édesek
  52. ha egyszer lesz kutyám, biztos, hogy chaw chaw lesz
  53. minden vágyam eljutni egy panda rezervátumba (bár lehet ezzel nem árulok el nagy titkot)
  54. kb. féléves korom óta frontérzékeny vagyok, sajnos a hidegre és a melegre is
  55. szabályosan eszem a zoknikat, tavaly a barátomtól kaptam vagy 30 párat, már egy sincs meg belőle
  56. nem szeretem a kávét, ha évente egyszer iszom valamit az Latte Macchiato, de azt is csak az íze miatt
  57. sosem voltam egy nagy partyállat, évente 1x bőven elég, utálom, hogy soha nem lehet elférni és mindenki rám lép
  58. bokasüllyedésem van, ezért nem tudok magassarkúban járni, 5 perc alatt kinyírják a lábam. a mai napig sem értem, hogy táncoltam végig a szalagavatóm
  59. pár ezer darab palacsintával bármikor le lehet venni a lábamról
  60. nagyon szeretek szimulációs játékokkal játszani, Sims 2 a kedvencem
  61. utálom ha a keresztnevemen szólítanak, ráadásként van még egy utónevem is, amit szintén nem szeretek
  62. kedvenc idézetem: Ó, ennyi csak mi tudható, szeretni kell és szeretve lenni jó!
  63. egészen 8.-os koromig minden évben jártam versmondó és mesemondó versenyekre, és szinte minden évben meg is nyertem őket. a legjobb helyezésem Országos 5. volt
  64. az 1. versmondóra a verseny napján, szünetekben tanultam meg a szöveget, és megnyertem (a történelem megismételte önmagát, anyukám is eljátszotta ezt)
  65. egyáltalán nem hasonlítok külsőleg anyukámra, belsőleg viszont annál inkább
  66. 1 héttel hamarabb születtem a kiírtnál és mire kipottyantam hazaküldték a fényképészt, így nincs rólam kórházi kép
  67. kb. 7 éves koromig olyan hosszú hajam volt, hogy rábírtam ülni
  68. közel 4 éven keresztül voltam vörös, szőke melírral
  69. sokáig a “Samanthás kicsipá”-mal aludtam, Samantha Fox volt rajta
  70. van egy közel 1,5 méter magas plüsspandám, amivel a 18. születésnapomra leptem meg magam
  71. a szobámban lévő íróasztalt és faliszekrényt én terveztem
  72. szeretek barkácsolni, a tanyánkon lévő fürdőszobát én csempéztem, a kisszobát és tetőgerendákat én festettem, a kertben lévő kis utat pedig én betonoztam
  73. sosem tudtam kötelet mászni, svédszekrényt átugrani és hátrabukfencezni
  74. nagyon szeretek masszázs videókat nézni, kiráz tőlük a hideg
  75. sok, barátnak hitt embert vesztettem már el, de lehet, hogy jobb így
  76. nagyon keményen oda tudok szólni valakinek ha kell, az sem érdekel, ha ezzel megbántom. persze, ha nem nekem van igazam akkor mindig bocsánatot kérek
  77. mindig meglehet ismerni, melyik az én poharam, mert tele van zsíros ujjlenyomatokkal
  78. könnyen kapok röhögőgörcsöt, és olyankor olyan hangot adok ki, mint Mardel kutya a Flúgos futamból
  79. kedvenc Disney mesém a Mulan (bár szerintem nem meglepő a Japán imádatom miatt)
  80. lényegtelen melyik pizzázóban eszünk, én akkor is SonGoKu-t (sonka-gomba-kukorica) rendelek
  81. nagyon tetszenek a HungaroMém-es posztok
  82. az édes kalácsot, májkrémmel, parízerrel és paprikával eszem
  83. szeretek rajzolni, festeni viszont nem tudok
  84. a blog előtt 3 évig vezettem egy Tokio Hoteles fanpage-t, majd 2 évig egy Bleach-eset
  85. anime és manga rajongó vagyok
  86. szeretek sütni, de főzni nem annyira
  87. többször is előfordult, hogy az éjszaka közepén kezdtem el átrendezni a szobám
  88. fél percig sem tudok lent maradni a víz alatt
  89. van egy kis dobozom, ahová mozijegyeket, vonatjegyeket, köveket, mindenféle emléket gyűjtök
  90. eddig egyetlen egyszer vesztem össze komolyan apukámmal, napokig könyörögtem neki, mire megbocsájtott
  91. gyűlölöm, hogy állandóan megakarják változtatni a személyiségem, mert az nem illik bele az átlagba. ezért lehet, hogy sokan nem szeretnek, de egyébként sem kérte erre őket senki, akik meg szeretnek, azok pont ezért szeretnek
  92. nem akarok Magyarországon élni, mert úgy érzem képtelen vagyok megélni a saját lábamon az adott körülmények között
  93. nagy Harry Potter fan vagyok
  94. hiszem, hogy rajtunk kívül mások is vannak az univerzumban, de azt nem hiszem, hogy egyetlen ember teremtett volna minket
  95. utálom a híreket, mert a 90%-uk csak halálesetekről szól
  96. régen mindig nyitott szájjal mosolyogtam, de nem szépek a fogaim, így leszoktattam magam róla
  97. kései gyerek vagyok, második házasságból és le sem tagadhatnám, hogy ki az apukám
  98. állítólag horkolok, de bizonyítékot még nem kaptam róla
  99. a mosolyomat és a szemeimet szeretem legjobban magamon
  100. az amerikai angolt sokkal jobban megértem, mint a britet

 


Ez elég hosszúra sikeredett, remélem azért volt közte meglepő is számotokra.
Rátok igaz valamelyik ezek közül?

12 megjegyzés:

  1. Próbáltad már a májkrémes palacsinát? Nálunk ez megosztó: a család háromötöde szereti, kétötöde pedig nem hajlandó megkóstoni.
    Sok sikert a blogodhoz is!
    Üdv: Bíróné Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia :) nem próbáltam még egyáltalán sós palacsintát, de elég furán hangzik :)

      Törlés
    2. végül is igen, majd egyszer kipróbálom :)

      Törlés
  2. Gól, ez aranyos. :D
    Én is hasonló ideig rágtam a körmöm, pocsék egy dolog ^^" és hiába hagytam abba a körmeim nem erősödtek meg.
    Ezen az akrobatikus Rock ‘n’ Roll-on én mindig csak ámulok és bámulok. :o Fantasztikus.
    23. Velem ez akkor van ha horrort néztem, de akkor vagy egy hónapig ilyen vagyok. ^^"
    26+29: dettó.
    33+34: ez nagyon szép. :)
    82: azta :o
    Sok animét+mangát nézel, olvasol még? :)
    98: én beszélek álmomban, sokat és hangosan. :'D

    Nagyon tetszik a bejegyzés, érdekes dolgokat írtál magadról, jó volt ilyenről olvasni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem is fantasztikus sport, sajnálom, hogy abba kellett hagynom. igen még mindig olvasok mangát és animét is nézek, nagyon szeretem őket :) örülök, hogy érdekes volt a bejegyzés :)

      Törlés
  3. ezt tök jó volt olvasni:)
    én is minden évben tiramisut kapok szülinapomra, de szigorúan megszabom, hogy honnan hozhatják, mert már tudom, hogy hol csinálnak jót :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik :) nekem anyukám szokta csinálni a tortámat ^^

      Törlés
  4. Nagyon szuper volt ez a felsorolás, és a tied tényleg érdekes volt. Megkérdezhetem hogy melyik Tokio Hoteles oldal volt a tiéd?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) persze, hogy meg, a: www.gportal.hu/bill
      ismerted esetleg? :)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. akkor nem csak én vagyok itt anime fan :))

      Törlés

Szia! Köszönöm a hozzászólást, nagyon örülök, hogy írtál! Amint tudok, válaszolok rá. Legyen szép napod! :)
Puszi, Dotty ♥